Fehér HollóFehér Holló nyereményátadás

/gitáros/

Az idei,  2015-ös Hanfoglalás nyereményjátékunk nyertese Fehér Holló, aki a FlatBand gitárosa. A nyeremény egy Sennheiser IE4 fülhallgató egyéni fülreöntött illesztékkel. A nyereményátadás során megtudtuk, Holló milyen lelkesedéssel vesz részt a zenekar életében és a mondandójuk közvetítésében.

A továbbiakban az ő zenei pályafutásáról olvashattok.

 

Hogy kezdődött a zenei pályafutásod?
A Guitar Hero -val kezdődött a jelenlegi zenekarommal, a FlatBand-del. Eleinte sporttal is próbálkoztam a zenélés mellett, de a kettő időben nem fért össze és végül a zene mellett maradtam.
A barátokkal összejártunk játszani, amikor egyik nap az énekes feldobta, hogy járjunk el próbaterembe (ez 2009-ben volt), azóta heti öt alkalommal próbálunk. Így indult a komolyabb pályafutásunk és igyekszünk aktívan részt venni a zenei életben.

Nemrég voltunk egy Grenma turnén a barátainkkal, az Our Youth-szal, ami nagyon jól sikerült és jelenleg is sok koncertet adunk több helyen.

Tehát ezt az egy zenekart megalapítottátok és azóta is ebben a felállásban játszotok!?
Igen, és a legfontosabb, hogy nem csak zenészek vagyunk így együtt, hanem a legjobb barátok. Ezen felül azért csináljuk, mert jólesik és szórakoztat. Igyekszünk minél komolyabban csinálni, komoly üzenetet átadni a zenével az embereknek. A fő témánk az állat és környezetvédelem - ezzel próbálunk hatni a világra.

Hogy jött a zenekar neve?
11 évesek voltunk, amikor ezt kitaláltuk és nem tudtunk jobbat. Volt egy idő, amikor meg akartuk változtatni, de abban maradtunk, hogy majd ha a jön valami, ami nagyon ránk illik, akkor az lesz, de végül megmaradt a FlatBand. Ha megnézed pl. az ACDC zenekar nevét, az sem egy hatalmas név, de ha tudod, hogy mi a mögöttes tartalom, akkor máris ad valami értelmet.

Te vagy a gitáros a zenekarodban. Van esetleg más feladatod is? Milyen tagokból áll a zenekar?
Igen, én gitározom és az elektromos hangot gyakorlatilag közösen tesszük hozzá a zenéhez, mert igazából a pop, rock és elektromos zene keveréke a műfajunk. Ez a műfaj itthon szerintem még piaci rés, mert ilyen nagyon elektromos rock zene nem sok van.

Sok rajongótok, követőtök van ezzel a stílussal?
Mostanában egyre inkább azt látjuk, hogy egyre több a közönség és a rajongók.  Nemrég például egy nagyobb zenekar koncertjén voltunk előzenekar, de volt már A38-on, Dürerben is teltházas koncertünk.
Pont egy hete kaptunk egy képet az egyik rajongóktól, amin a magára tetováltatott dalszövegünk látszott, úgyhogy már csak ezért is megéri csinálni. Úgy tűnik, hogy érdemes. Nagyon jól esik, hogy valaki tényleg komolyan veszi az üzenetünket meg hát azt, hogy mi ezt csináljuk. Ez is ad nekünk egy nagy löketet.

Akkor ez inspirál titeket, hogy új dalokat írjatok, új szövegekkel álljatok elő?
Erről pont van egy számunk, a Sparkseeker, ami arról szól, hogy az életben valamit hagyni kell magad után, merj csinálni valamit. Ha neked most azt mondják, hogy hagyd abba amit csinálsz, például festészet, költészet vagy bármit, akkor legyen erőd leküzdeni a „nem akarást”, az ellentmondást és tegyél le valami az asztalra. Te szabod meg a határokat, mindent össze lehet hozni csak akarat kérdése. Mindenki azt csinálja, amit szeretne.

A zenélést, és hogy kiállj a színpadra azt otthonról hozod?
Igazából lehet azt mondani, hogy a véremben van, mert a zenélés a családomban nem szenved hiányt (Dorozsmai Gergő és Péter dobosok, apám hangmérnök ), de csak én gitározom.  Nem vagyok szégyenlős, így a színpadra állás nem okozott gondot soha. Jó sok színpadot megjárunk már több városban is.

Mennyit koncerteztek egy évben?
Kb. havi 1-2 alkalommal, de a turné időszakban ennél többet. Most inkább a zeneíráson dolgozunk, mert szeretnénk kihozni egy albumot, hogy minél több újat tudjunk mutatni a rajongóknak. Igazából nem a nagy színpad a célunk a zenekarral, mert egy kisebb buli is akár nagy élményt tud adni nekünk, hanem inkább az, hogy átadjuk az embereknek a mondandónkat.

Jó hallani, hogy ilyen lelkesedéssel beszélsz a zenélésről. Te tulajdonképpen front embernek tartod magad a zenekarban?
Front embernek nem nevezném magam, én inkább a látványosság vagyok a hülye hosszú hajammal.
Ha ránéznek a zenekarunkra az első, amit kiszúrnak az a dobos hófehér haja, az énekes Kurt Cobain stílusa, a másik gitáros a banda szép fiúja és én vagyok a különc.

A többiek is ilyen lelkesedéssel vannak a közös dolgaitok iránt, mint te?
Persze, mind nagyon el vagyunk kötelezve annak, hogy ezt szívvel, lélekkel csináljuk. Azért van, hogy ötször próbálunk egy héten.

Most fogsz érettségizni, mik a további terveid? Zenét fogsz tanulni vagy valami más irányba mész?
Az szerintem a legnagyobb hülyeség, hogy zenét tanulni… Zene suliba a zenész meghalni jár. Az hogy bemegy kottát olvasni az tök fölösleges. Ha napi 8 órát gyakorol, az ér valamit. Jártam én is zeneiskolába, de teljesen fölöslegesnek találtam.
A továbbtanulás jó kérdés… szeretnék a zenélésből megélni, de emellett magyar tanár szeretnék lenni először gimnáziumban aztán egyetemen.

Visszatérve a zenekarodra, lábmonitort vagy fülmonitort használtok?Sennheiser IE4 + egyéni fülreöntött illeszték
Jelenleg az énekest és a dobost leszámítva mindenki lábmonitort használ, most csatlakozom én is a fülmonitorosokhoz a nyereménnyel és beruházok egy teljes szettre. Szeretnénk technikailag fejleszteni a zenekart, de hát ez elsősorban pénz kérdése.

A fülmonitor szerintem nagyon hasznos dolog, ezt tapasztaltam és hallottam másoktól is. Kiszűri azt, ami nem kell, nincs nagy zaj a színpadon és jobban hallja magát az ember. 
Ha valaki fülmonitort akar venni, annak csak ajánlani tudom!

 

 

Kosaram

Gyártók

Facebook